Mesemalom

Mimit majd szétvetette az izgalom. Jön, mondogatta, talán hogy meggyőzze önmagát, nem álmodik. Fanni eljön idén is, nemhiába várja.

- Apa azt mondta, addig játszhatok itt fenn, míg be nem verem a fejem a kalyiba plafonjába. Nézd, Picasso! Szerencsére nem nőttem még olyan nagyra. Talán egy kicsit kisebb is vagyok, mint a többi kilenc éves.

Picasso csak ült, ült és bámult lefelé. - Elárulod, mit nézel? Látsz valamit? – kérdezte Mimi. A macska orrával a fészer irányába bökött. - Látod, amit én? Ott! Szemben a kötélhágcsóval! Mimi pupillája tágra nyílt. Arra bámult, amerre Picasso mancsa mutatott.

Picasso magabiztosan haladt előre. Jól tudta, hogy a kerti fészer mögött lehet a legegyszerűbben átjutni az üres telekre. A közös kerítés előtt úgy sorakoztak egymás mellett a bokrok, mint a katonák, vigyázzállásban, egyenzöldbe öltözve. De a fészernél a tujasor végét ért, és a kerítés is alacsonyabb volt. Olyan alacsony, hogy még egy kilenc éves kislány is könnyűszerrel átjuthatott rajta.

Picasso előre haladt. Magasra emelt tarka farka hegyesen az ég felé mutatott, mint a karmesteri pálca. Ha mögötte zenekar állt volna, a zenészek biztosan meg sem mertek volna moccanni, arra gondolva, hogy egyetlen pillanat, egy intés, és megkezdődik a nyitány.

A szénakazalt, ahova Mimi huppant, furcsa szerzetek állták körbe. Aprócska manók pislogtak felé izgatottan nagy, távol ülő barna szemeikkel.

Lupi, a manómester törékeny kezét Mimi felé nyújtotta. Hosszú ujjai melegen fonták körbe a kislány párnás tenyerét. - Segítek felállni! – szólt zavartan.

Mimi egy pillanatra megállt Lupi házikója előtt. Megcsodálta a nagyhasú, fehér kunyhót, melyen a homlokzatot sok-sok ablak díszítette, valamennyi tele színes virággal. A piros cserepes tetőt tarka trombitás virágok futották be.

Mimi elgondolkolva üldögélt a huppantó szélén, ahol Lupi még mindig jóízűen húzta a lóbőrt. Annyi minden történt vele. Egy vadidegen ország vadidegen kunyhójában egy vadidegen manó horkol mellette. A másik Picasso bajuszát törölgette

Lupi és Kajtánka ujjongva készülődött. - Viszünk magunkkal ennivalót! Magocskákat. Pempőcskéket! Huhú, megtömjük a zsákot, ugye, Kajtánka? Segítesz?