Mesemalom

Berta maci türelmetlenül igazgatta a nyaka köré font kék masnit. Tekintetével Zsuteket kutatta, aki szinte eltűnt a kanapé sárga takarójának redői között.

- Gyere, menjünk a gyerekszobába! - unszolta, és belekapaszkodott a pléd lelógó sarkába.

De a plüsskutyának esze ágában sem volt felkelni a nappali legkényelmesebb fekhelyéről. Lustán tovább heverészett a hímzett párnán, ahova Bogi fektette, mielőtt elindult az óvodába. A gazdi megígérte, hogy délután korán megjön, és újra együtt játszanak majd.

- Nem megyek! - ásított rá Bertára hosszú, hegyes pofáját nagyra tátva. - Az egészséges tacskók ilyenkor szundikálni szoktak. Pihenésre van szükségem!
- Rendben! - biccentette meg Berta barna bucifejét. - Csak azt tudnám, minek tart a gazda ilyen kiváló házőrzőt, ha átaludja az egész napot... - dohogott. - Ilyen erővel mormotát is tarthatna! Ha téged egyáltalán nem érdekel az új plüss, akkor maradj szépen itt, heverész kedvedre! Én egyedül is utánajárok ennek a dolognak.

Zsutek kelletlenül a magasba emelte fekete orrát, és bizalmatlanul körbeszaglászott.
- Nem érzek új plüss-szagot... Cserbenhagyott volna a szaglásom?! Nem, nem hiszem... A tacskók orra világhírű!
Berta mérgesen ingatta a fejét.
- Valóban? Talán még a medvék szaglásánál is jobb?! Hát nem érzed, rövidfarkú barátom a gyerekszobából áradó, édeskés illatot?

Zsutek felállt. Mancsával a takarót dagasztotta, majd a kanapé széléhez battyogott. Ugráshoz készülődött.
- Mire vársz? - cukkolta Berta. - Megyünk vagy sem? Nézzük meg, ki van odabenn!

A kutya végre lehuppant a vastag, sötétvörös szőnyegre. Berta követte, nagy pocakjával óvatosan araszolva Zsutek után cammogott.
- Ne fuss olyan gyorsan, légy szíves! - dörmögte az orra alá. - Nehezemre esik a járás. Bogi túl sok mézet adott tegnap este. Medveetetésest játszottunk - mosolyodott el. - Elég jó játék. Nekem például a kedvencem.
Zsutek a gondolataiba mélyedt, nem figyelt a torkos kismedvére. Egyszeriben megtorpant.
- Mi lesz velünk, ha igazad van, és tényleg új plüssállatot érkezett? Lehet, hogy Bogi nem is játszik majd velünk?! Hallottam már efféle rémtörténetet...
Berta Zsutekre meredt. Csillogó tekintete elhomályosult, arcán egyszeriben megfagyott a mosoly.
- Úgy érted, Bogi nem ölel majd magához? Nem birkózunk és brummogunk együtt a málnás tálka előtt?!
Zsutek bánatosan ingatta barna buksiját.
- Az semmi! Még az is lehet, hogy nem épít többé kutyaházat nekem...
- És nem ültet fel a csomagtartóra, ha biciklizni megy?! - fogta a fejét Berta.
- És nem állít őrségbe a hercegnős vár elé, hogy megvédjem az ellenségtől... Pedig én vagyok az egyetlen harcikutyája! Szegény Barbi! Ki fogja megvédeni, ha a vérszomja sárkány újra rátámad?
- A félfogú? - kapta fel a fejét Berta.
- Az bizony! - húzta ki magát Zsutek. - Derekas küzdelemben hullajtotta el a fogát!

Mindketten elnémultak. Kis ideig dermedten álldogáltak a gyerekszoba ajtaja előtt. Végül Zsutek felemelte a fejét, és Bertára nézett.
- Ezt nem hagyhatjuk! Berta, mit gondolsz?
- Igazad van! - helyeselt a maci. - Az ilyesminek jobb gyorsan az elejét venni!
- De vajon ki lehet ez az idegen?
- Úgy ám... - bólogatott Berta. - Menjünk, nézzük meg!

Azzal elindultak a gyerekszobába, ahova általában Bogival együtt léptek be. De most egyedül vágtak neki az útnak.