Szkulszki Dániel: Lilik, a bátor vadliba

2012.12.01. 15:48

A szüleim egy szép, márciusi estén érkeztek meg erre a helyre. Nagyon fáradtak voltak, de első dolguk volt, hogy építsenek egy biztonságos, puha fészket a nagy fűzfa ágai közé.

Mama lerakta a tojásokat, ezek egyikéből születtem meg én. Mivel én voltam a leghangosabb a testvéreim között, a Lilik nevet kaptam. Még négy testvérem született.

Később a mama elkezdett tanítgatni minket, hogyan kell és tudunk gondoskodni magunkról. Volt olyan, ami jó mókának tűnt, de volt olyan, amiért meg kellett küzdenünk. A mama egy este kivitt bennünket a tópartra és egy csónakot mutatott.

- Nézzétek meg jól, ők a mi legnagyobb ellenségeink, az emberek!

Ezután aludni tértünk. Másnap egy nyugodtabb helyet kerestünk, és ezen a napon repültünk először. Milyen csodás a világ onnan felülről! De én inkább úszkálni szerettem igazán. Egyik nap azon versenyeztünk, hogy ki tud tovább lent maradni a víz alatt. Én nyertem, mert amikor feljöttem a víz alól, egyedül voltam. Egy őzgida, egy nyuszi és egy mókus bámult rám kíváncsian.

- Ki vagy te és mit műveltél a családtagjaimmal? - kiáltottam rá.
- Semmit! Egy farkas akarta elkapni őket, de mind lemerültek a víz alá és a kanyar mögött jöttek csak fel.
- Te mit csináltál odalent? - kérdezte a nyuszi.
- Versenyeztünk, de magamra maradtam. Most mit csináljak?
- Hát, kicsi vagy még, talán meg kéne nőnöd!- mondta a mókus. - Mi az erdőben lakunk és ott nagyon sok kölyök van ám! Egy kis tavacska is van ott, amiben úszhatnál. Később majd megkeressük a családodat. Ugorj fel a hátamra, odaviszlek - mondta az őzike.

Mókás és érdekes állatokkal találkoztam, nagyon sok barátom lett. Mindenkitől kaptam egy jó tanácsot, és gondoskodtak rólam. Nagyon jókat játszottunk, én is egyre erősebb és ügyesebb lettem. De hiányzott a családom. Igaz, hogy így nem veszekedtem a testvéreimmel, de azért hiányoztak. Egy hónap után tettem egy rövid repülő utat, de mégsem bukkantam a családomra.

Egy reggel mókus barátomat látogattam meg, jól összebarátkoztunk és a mamája is mindig nagyon kedves volt. Ilyenkor nem éreztem, hogy annyira hiányzik az én mamám.

Éppen reggeliztünk, amikor két lövés dördült. Éles fájdalmat éreztem a bal szárnyamban és leestem a földre. Egy kismókus is leesett mellém. Nagy nehezen odavonszoltam magam hozzá. Ekkor egy embert láttam, nem értettem mit mond, de eszembe jutott, hogy mit mesélt a mamám az emberekről. Nekiugrottam egyenesen az arcába, nagyot csíptem az orrába a csőrömmel, mire beleesett a vízbe. Megmenekültünk!

Visszavittem a kismókust az odúba, majd leszálltam egy tanyán. Odavergődtem egy kisfiúhoz, aki a papája segítségével meggyógyította a szárnyam. Pár nappal később egy lilik raj repült az égen. Köztük volt a mama, a papa és a testvéreim. Dél felé tartottak.

- Itt vagyok, mama!

De hiába kiáltottam, már nem hallották. A kisfiú családja befogadott télre és nem tehettem mást, vártam a tavaszt, ami talán a családomat is visszahozza majd!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére