Mesemalom

A Milda kertjébe behajított petárda lángba borította a földön száradó, lehullott faleveleket. Innen indult útjára a tűz, és nemsokára bejutott az épületbe is. A vörös lángok lassan, alattomosan kúsztak be a házba. Hízelegve körbenyaldosták a teraszról nyíló ajtót, ami végül erőtlen roppanással engedett nekik.

Milda éppen az emlékkönyvét írogatta. Először egy szokatlan durranásra lett figyelmes. Azután megérezte a beáradó meleget, és meghallotta a félelmetes pattogást. A tűz, ami évszázadok óta a boszorkányok ellensége, benne is felébresztette az ősi félelmeket. Eszét vesztve rontott ki a házból, és seprűjére pattanva elmenekült a lánglovagok iszonyatos hadserege elől.

Már az utca felett repült, amikor eszébe jutott a macska. Szegény Kuala Lump Úr... Milda nem tudta, mihez kezdjen. Képtelen volt visszafordulni. Úgy döntött, hogy üzen a gyerekeknek, hátha ők kitalálnak valamit.

Sietve landolt, és arcát tenyerébe temetve üzenet nekik.

Lilla éppen Fruzsival csetelt.

- Rossz érzésem van Mildával kapcsolatban!- írta Lilla.

- Milyen érdekes! Képzeld, nekem is éppen ő jutott az eszembe...

Fruzsiéknál szólt a rádió. A műsort megszakítva bemondták a hírt, hogy a Karmazsin utcában egy elhagyott raktárépület lángra lobbant. Fruzsi azonnal hívta Konrádot, Lilla pedig Dórit.

Negyed óra múlva már mind a négyen a Karmazsin utcában álltak, és elképedve figyelték a keskeny utcácskát eltorlaszoló, piros tűzoltó-autókat. A tűzoltók izgatottan futkostak a fecskendőkkel. A közeli tűzcsapokat keresték. Egyikük rákiáltott a gyerekekre:

- Gyerünk, tűnjetek el innen gyorsan! Ez a hely balesetveszélyes!

A gyerekek azonban meg sem mozdultak.

- Talán van valami különleges okotok arra, hogy itt lebzseljetek?! - kérdezte az ingerült tűzoltó.

- Igen, kérem! - válaszolt Konrád. - Ebben a házban lakik a barátnőnk.

A tűzoltó fölényesen felkacagott.

- Ugyan már! Ez egy elhagyott gyárépület. Semmi sincs benn a lerobbant gépeken kívül. Ha nem kellene megvédenünk a szomszéd házakat a vörös fenevadtól, hagyhatnánk nyugodtan leégni. Egyébként a mentőosztag járt már az épületben, de szaladgáló egereken kívül az élet más nyomát nem tapasztalta.

A tűzoltó nem ért rá tovább társalogni. Finoman hátrább tolta a gyerekeket a többi kíváncsiskodó közzé.

Értetlenül néztek egymásra.

- Itt valami nem stimmel... Hol lehet most Milda? - kérdezte Lilla.

Abban a pillanatban a gyerekek hátát izgatott ujjacskák kopogtatták meg.

- Milda! - kiáltott fel Dóri. - Hála istennek nem esett bajod!

Milda mutatóujját a szája elé emelte, és intett, hogy menjenek arrébb. Mikor végre maguk mögött hagyták a nézelődő tömeget, így szólt.

- Baj van!
- Azt mi is látjuk! - vágta rá Fruzsi.
- Nagyon megijedtem a tűztől. Tudjátok, a régi félelem... Még nem is olyan régen az emberek máglyahalálra ítélték a boszorkányokat.

Lilla elvörösödött.

- Micsoda barbárság! De hát miért tettek ilyet?!

Milda a kislány karjára tette a kezét.

- Nyugodj meg, a tudatlanság századai hála istennek régen véget értek, ilyen ma már nem történhet. Más a baj!

A gyerekek lélegzetvisszafojtva figyeltek.

- Fogalmam sincs, hogy hol lehet Kuala Lump Úr! Amikor észrevettem a tüzet, pánikba estem, és elmenekültem. Bevallom, róla teljesen elfeledkeztem.

Milda szeme sarkában egy kövér könnycsepp ragyogott.

- Szegény kicsi kandúrom, remélem nem esett bajod...

Ilyen szomorúnak még sohasem látták őt a gyerekek. Nyugtalanul járkált fel és alá, közben vékony ujjait tördelte. Dóri elé lépett.

- Nyugodj meg, nem történhetett nagy baj. A tűzoltók azt mondták, hogy csak egereket láttak odabenn. Olyan különös... Ők csak egy öreg gyárépületről beszéltek.

Milda legyintett.

- Ezen nem lepődöm meg!

Konrád Milda elé lépett.

- Add kölcsön a seprűdet! Sejtem, hogy hol lehet Kuala Lump Úr.

Dóri felfortyant.

- Nem mehetsz oda! Még azt sem tudod, hogy hogy kell seprűvel repülni!

- Ó, az igazán egyszerű! - magyarázta Milda. - Csak felugrasz rá, felkiáltasz, hogy „juhé!", és máris arra repülsz, amerre szeretnéd. A jó seprűt a gondolataiddal irányítod!

Lilla megfogta Konrád vállát.

- És ha bajod esik? Ez nagyon veszélyes vállalkozás...

Konrád kihúzta magát.

- Ne féltsetek! A tűz már visszavonulót fújt, és különben sincs más megoldás. Ígérem, hogy idehozom azt a kódorgó jószágot.

Konrád a lányok aggodalmas tekintetétől kísérve felpattant a seprűre, és felkiáltott.

- Juhé!

A seprű abban a minutumban a magasba emelkedett és vadul körbeforgott a levegőben. Lilla a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne sikítson. Szerencsére Konrád pillanatok alatt megszerezte az uralmat a vékony nyél felett. Mire a tetők fölé ért, egyik kezével már el is elengedte, hogy integessen a rémült lányoknak.

Konrád nem akarta, hogy a bámészkodók észrevegyék. A Patak utca felől közelítette meg a házat. Élvezte a repülést, suhant, fordult, a magaslati légáramlatokkal cikázott.

Amikor a nyarat a nagymamáéknál töltötte, megfigyelte, hogy a macskák szívesen járkálnak a tetőkön. Fütyülnek a szabályokra, a kerítésekre, a birtokhatárokra. Arra gondolt, hogy talán Kuala Lump Úr is veréb vadászaton volt, amikor a ház kigyulladt.

„Gyerünk!" - gondolta, mire a seprű gyorsított. Ráközelített a házra. Fentről jól látta az épületet nyaldosó lángnyelveket, a futkosó tűzoltókat, a bámészkodó járókelőket. Szemügyre vette a háztetőt. A cserepek között vörös bundás tűzrókák bújkáltak. Amerre csak a szeme ellátott, füst gomolygott.

Konrád ekkor észrevette a kandúrt. Egy nagykarimájú kémény peremén álldogált, és kétségbeesetten nyávogott. Szabálytalan rendben felkapkodta és rázogatta a lábait. A kémény pereme egyre jobban átforrósodott.

Konrád éles kanyart vett a levegőben, és a kandúr mellett termett. Kuala Lump Úr tétovázás nélkül az ölébe ugrott. Összegömbölyödött, és hálásan dorombolt. „Nocsak!" - gondolta Konrád. „Régóta ismerlek már, kandúrok királya, de dorombolni még nem hallottalak".

Ugyanazon az útvonalon repültek vissza. Konrád már messziről észrevette az izgatott lányokat. Óvatosan leszállt, és kiemelte öléből a fekete macskát. Milda szeme könnybe lábadta, ahogy óvatosan átemelte a saját ölébe. A kandúr sértődött képet vágott.

- Ne haragudj, Kuala Lump úr!

Dóri elkámpicsorodva nézett Mildára és a macskára, aki kis idő múlva újra dorombolni kezdett.

- Mi lesz most veletek? Leégett a házad, és a gyönyörű kert romokban hever. Üszkös fák és törmelék mindenütt...

- Építsük újra! - kiáltotta Lilla. - Az új házad sokkal szebb lesz, majd meglátod!

Milda megsimogatta Lilla haját.

- Azt hiszem, ennek így kellett történnie. Végleges elhatározásra jutottam. Lehet egy kérésem hozzátok?

A gyerekek komor tekintettel néztek rá.

- Kérlek, gyertek el velem egy kirándulásra!

- Hová? -kérdezte ijedten Dóri.

Milda nevetett.

- Ne félj, nem megyünk messzire. Csak ide, a Karmazsin utcai játszótérre.